Az élet-tanácsadó bemutatkozik
Egy koncert egy nap - tökéletes beosztás. Két koncert egy nap - eredménynek egy kifáradt bandát kapunk, akik liszteszsákként dőlnek az ágyba. Velünk annyi volt másabb, hogy kicsit homályosan láttunk, ezért például Castiel először nem az ágyába dőlt, hanem Nathaniel ágyába, egyenes rá, az ott kényelmesen fekvő dobosunkra. Szegény olyan fájdalmasan nyögött fel, hogy szinte még nekem is fájt, pedig félig már aludtam. Utána csak annyit hallottam, hogy valami, vagy valaki leesett és az illető felnyögött, amiből leszűrtem azt a következtetést, hogy Nat nemes egyszerűséggel lelökte magáról Castielt, akinek habár fájt az esés, még sem kelt fel a földről - a vízszintes talaj úgy vonzotta őt, mint az északi pólus a délit.
Én is lehunytam a szememet és figyeltem, hogy a pulzusom lecsökkenjen, majd amikor már lenyugodott és elérte a száz alatti, nyugalmi állapotot, azt vettem észre, hogy már el is aludtam.
Castiel és Nat közös horkolás-koncertjére keltem. El akartam sütni egy jó beszólást, de tudtam, hogy, ha azt akarom, hogy le is reagálják, meg kell várnom, amíg a közönség - ez esetben én - meg nem tapsolja őket - habár lehet, hogy néhány őrült elmebeteg ráadást kér majd, de majd finoman közlöm velük, hogy szerintem nem lenne jó ötlet.
Lassan, meg-meg állva kitántorogtam a konyhának nevezett egy köbméteres helységbe, majd a hűtőből kihalásztam egy doboz tejet és ráöntöttem a már az első koncert után kirakott, íztelen müzlidarabokra. Őszintén utáltam a müzlit, régen mindig megetettem Castiellel az enyémet, mert tudtam, hogy ő szereti, de aztán ez feltűnt Selly-nek, a nőnek, aki előszeretettel szabta meg, hogy mikor, mit együnk, hogy még véletlenül se csusszanjon fel egy fél kilócska se, ezért új módszert kellett kitalálnom a müzlik eltüntetésére, de a tökéletes módszerre is rájött, így nem volt jobb ötletem annál, mint, hogy megegyem. Persze ez néha kicsit elérte a beteges szintet -, amikor nem engedte, hogy uzsonna képen almát egyet, mert szerinte aznap csak akkor érhettem el a napi kötelező kalóriaszintet, ha banánt eszek (természetesen azért is az almát ettem meg, hogy még jobban az idegeire menjek, pedig már így is engem utált a legjobban). Castiellel egész jól kijöttek, hasonló volt az ízlésük az ételek terén, ezért Selly néha-néha beletett Castiel étrendjébe valami olyan kis finomságot, amiről tudta, hogy a fiú nagyon szereti, míg az enyémet sóskával és krumplival teli étellel töltötte be. Nathanielt tényleg imádta. Soha nem kötött bele abba, amit meg kellett ennie és szót fogadott - ellenben velem. Én mindent megtettem azért, hogy keresztbe tegyek hűséges étrend-tanácsadónknak, de azért én is kedveltem. Már amennyire lehet kedvelni egy olyan nőt, aki megszabja az embernek, hogy mikor mit egyen. De az is biztos, hogy szinte az egész karrierünket Ronnak és Sally-nek köszönhetjük. Nélkülük biztosan nem lettünk volna képesek erre.
-Jó étvágyat - libbent be a helységbe az emlegetett szamár.
-Milyen éjszakád volt? - kérdeztem udvariasságból. Azért tényleg, milyen lehet neki egy halom (a négy halom?) fiú között élni, egy nem éppen tágas lakókocsiban? Igaz, kapott egy teljesen elkülönített szobát, hogy senki ne zavarhassa, és az is igaz, hogy abban a szobában még egy külön fürdőszoba is van, csillogó vécével, fénylő fürdőkáddal és egy csappal - a helység pedig folyamatosan az eső utáni rózsa illatával van elárasztva (ezt onnan tudom, hogy egy hatalmas buli után oda vittem Castielt hányni, bosszúból azért, amiért Sally aznap reggel valami különleges salátával várt a konyhában, amibe - valamiért - krumplit csempészett, pedig pontosan tudta, hogy utálom a krumplit). Azért, nincs rossz dolga itt, nálunk.
-Rossz - morogta, majd csapkodva elővett egy kis meggybefőttet.
-Tényleg? - mosolyogtam rá pimaszul. Kicsit örültem, hogy rosszul aludt -, ha már ilyen rossz reggelivel ébreszt fel, két, igen hosszú koncert után.
-Te csak ne mosolyogj így - vicsorított rám. - Tényleg borzalmas éjszakám volt - rázta a fejét fáradtan. Tényleg elég ramatyul nézett ki. A mellig érő, göndör, szőke haját még nem kötötte fel a copfba, amibe minden reggel szokta, még mindig a pizsamájában volt, nem volt rajta a megszokott szempillaspirál és a szájfény, na meg még mindig a mamuszában volt. - Tudtad, hogy Castiel borzalmasan hangosan horkol? - kérdezte, miközben beletúrt a hajába.
-Tudtam - válaszoltam. - Én is arra keltem fel.
-Miért horkol ilyen hangosan? Egyáltalán tud az ember ilyen hangosan horkolni? - értetlenkedett.
-Nathaniel is besegít neki - biccentettem az ágyak felé, ahonnan még mindig hallani lehetett az alvó brigádot
-Rémeseeeek - nyögött fel fájdalmasan.
-Nyugi - kanalaztam be az utolsó müzlifalatot. - Csak utó-koncertet tartanak - legyintettem. - Tudod, nekik nem elég kettő.
Sally kuncogni kezdett, én pedig elmosolyodtam azon, hogy azért nem hiába tartogattam ezt a beszólást, a harmadik koncertről, még, ha nem is pontosan úgy sikerült beillesztenem a beszélgetésbe, ahogy elképzeltem.
-Hát, az biztos, hogy nagyon jól nyomják, csak tudod nincs meg az a tökéletes ütem - kezdett el kopogni a körmeivel az asztalon, miközben a lábával dobogott. - Még, ha lenne benne valami ritmus - húzta el a száját -, de nincs... - sóhajtott. - Így még új dalt sem tudsz írni.
-Pff... - mordultam fel. - Most úgy sem tudnék semmi olyat írni, ami a banda stílusához illik - suttogtam.
-Ugyan, miért? - nézett rám, miközben gyorsan visszacsoszogott a szobájába, majd egy fésű és egy hajgumi kíséretében tért vissza. - Mondjad - utasított, miközben a szájába vette a hajgumit és kefélni kezdte szőke sörényét.
-Nem érdekes - tettem a mosogatóba a tányéromat.
-Ha nem tudsz dalt írni - próbált úgy beszélni, hogy ne nagyon nyálazza össze a hajgumiját -, akkor bizony elég érdekes, szóval mondd csak! Úgy is régen hallottam már egy jó pletykát!
-Áhhá! - bólintottam.
-Mi áhhá? - nézett körbe, miközben kivette a szájából a hajgumit, majd elkezdte összefogni a haját.
-Szóval téged nem az érdekel, hogy miért nem tudok dalt írni, hanem a pletyka vonz - vontam fel a szemöldökömet, jelezvén, hogy a megerősítésére várok.
-Kicsit tényleg a pletyka vonz - mosolygott rám, majd meghúzta még párszor a copfot és a biztonság kedvéért át is fésülte, hogy egyetlen csomó se legyen benne.
-Olyan vagy, mint a bulvárlapok riporterei. A szaftos pletykák érdekelnek. Az érdekel, hogy te tudd meg elsőnek, és természetesen te írhasd meg elsőnek a cikket, azon a címen, hogy...
-Hogy? - szakított félbe Sally, felvont szemöldökkel. Hirtelen visszacsöppentem a világba és most már eszem ágában sem volt megmondani, hogy milyen címen jelentethetné meg a cikket, mert - a legrosszabb esetben - másnap tényleg minden blogger arról írna, hogy mi lesz velük, ha én nem vagyok már szingli -, habár úgy éreztem, hogy az azért messze áll tőlem, hogy ne mondhassam magamat szinglinek.
-Hogy Lysander szerelmes - lépett be a helységbe Castiel, én pedig gyilkos pillantást vetettem felé. Tényleg feltűnhetett volna, hogy egy ideje alábbhagyott a nagy koncertjük, ami csak annyit jelenthetett, hogy a dominánsabb fél felébredt -, aki ebben az esetben Castiel volt.
-Na neee! - bámult rám Sally tátott szájjal. - Ez az őszhajú, jegyzetelős, krumpliutáló, énekes, furcsa ruházatú, őrült, naplemente imádó, turnézgató, frontember, müzliutáló, Sally-utáló, furcsa szemű, versíró Lysander, aki itt áll előttem, szerelmes? - kérdezte nevetve.
-Úgy, úgy - bólintott Castiel, miközben felhúzott magára egy pólót, majd leült, hogy ő is megegye a reggelinek nem-igen minősíthető müzlit.
-Háháhááá! - bökött felém Sally. - Ennyit arról, hogy Lys örökké szingli lesz! - sipított.
-Na jó, Sally, most már állj le, felkelted Natet - próbáltam leállítani, de ők csak nem akart lenyugodni.
-Lysander szerelmes, Lysander szerelmes, Lysander szerelmes - kezdte énekelni, miközben ugrálva körbejárta az egész lakóbuszt.
-Hát - veregette meg a hátamat Castiel, miután a fejemet fogva leültem mellé -, ilyen a szerelmesek élete - nevetett ő is, majd rázendített a Sally által énekelt dalra ("Lysander szerelmes, Lysander szerelmes") -, habár a hangja nem volt olyan finom és puha, mint Sally-é, inkább mély volt és szúrós -, én pedig legszívesebben lesüllyedtem volna szégyenemben.
Délután a lakókocsi -, avagy a lakóbusz - visszavitt minket oda, ahol azelőtti nap, először énekeltünk - azaz egyenesen visszamentünk a lányhoz. Nathaniel csak dél körül hagyta abba az általa kreált dallamot, amire Sally halkan, folyamatosan azt énekelgette, hogy "Lysander szerelmes", ezért ő lemaradt a nagy műsorról. Szerintem semmit nem vesztett vele, de a többiek biztosra állították, hogy kihagyhatatlan volt látni az arcomon ülő kifejezést -, az elmondásuk szerint úgy néztem, mint akit megölni készültek, és ha őszintének kell lennem, úgy is éreztem magamat. Próbáltam tartani magamat, mert tudtam, hogy Sally nem igazán kedveli az erőszakot - habár ő maga tudott kungfuzni, krav-magázni, kick-boxolni, karatézni, aikidózni, ju jitsuzni, keysizni, önmagában boxolni, sőt, még a nundzsakuval is rendkívül jól bánt -, de néha tényleg az idegeimre ment, ahogyan ott trilláztak hárman, arról, hogy én mit érzek, miközben nem is lehettek benne biztosak - én magam sem voltam az.
Miután kiszálltunk, betévedtünk az első hotelba, ahol lefoglaltunk négy külön szobát - a sofőr ilyenkor az egész lakókocsit uralhatja, de persze Sally szobájába törvényesen nem mehetne be, de ha nagy dolga van, akkor még véletlenül sem az általunk használt vécébe megy, hanem a Sally által illatozó helységben helyezi kényelembe magát (persze erről Sally-nek fogalma sincs. Vajon miért?). Rögtön berobbanunk a szobánkba és nagy kedvvel pakolászunk szét mindenfelé -, máskor hozzá sem nyúlnánk semmihez, de a turné annyira megviselt minket, hogy már alig bírtuk tartani magunkat (ráadásul az iskola is hiányzott már).
-Kopp, kopp - adott ki hangeffekteket Sally, a már jól ismert hangján. - Bejöhetek?
-Boxerben vagyok - hazudtam. Nem volt kedvem beszélgetni vele. Meg akartam magam kímélni attól, hogy megint meg kelljen hallgatnom azt a förtelmes dalt.
-Peeerszeee - lépett be a szobába az élet-tanácsadónk, miközben forgatta a szemét. - Te pakolsz? - torpant meg.
-Igen - bólintottam. Nem értettem, hogy ez miért volt olyan hihetetlen a számára.
-Úr Isten! - kezdett el nevetni, majd a térdére támaszkodott a két kezével és úgy folytatta a röhögést. - Te aztán tényleg szerelmes lehetsz.
-Mi? - ráncoltam a szemöldökömet. - Dehogy!
-Áhh - mutatott rám, miközben próbálta visszafojtani a belőle előtörő nevetést. - Tagadás!
-Dehogy tagadás - legyintek. - Igazság.
-Ha te mondod - vonta meg a vállát. - De ugye tudod, hogy nem hiszek neked - vigyorgott rám.
Nem tudtam, hogy mit kéne válaszolnom, ezért egy ideig úgy tettem, mintha most vizsgálnám meg először jobban a szobát, végül beadtam a derekam és belenéztem a szemébe, majd kifújtam a levegőt, amit addig észre sem vettem, hogy visszatartottam. - Tudom.
-Akkor jó - mosolygott, majd odalépett a bőröndömhöz és turkálni kezdett benne.
-Mit keresel? - néztem rá értetlenül.
-A szennyest akarom levinni, hogy a hotel kimossa. - Azt mondták, hogy amiért mi ilyen elit vendégek vagyunk és növeljük a hotel hírnevét azzal, hogy itt szállunk meg, nem kell kifizetnünk egy adag mosást, szóval gondoltam, hogy összeszedem az összes szennyest és akkor odaadom nekik - vonta meg a vállát, majd kihúzott a táskámból egy nagy zacskó koszos ruhát. - Gondolom ez mind szennyes - próbálta megnézni, hogy mi van benne.
-Igen - bólintottam. - Szennyes.
-Akkor jó - mosolygott rám. - És ne feledd; ha nassolni akarsz valamit, akkor a krumplileves után csak kivit ehetsz vagy barackot, vagy különben teljesen más vacsorát kell neked kitalálnom! - figyelmeztetett, majd eltűnt a szobából, én pedig újra ott álltam egyedül és hirtelen rossz érzések kezdtek el rajtam uralkodni.
Máskor vagy egy szobában szállunk meg, vagy nem is szállunk meg, ha pedig külön szobába kerülünk, akkor is együtt töltjük az egész napot és valamelyikünk szobájában zenélünk és néha-néha, amikor Sally messzebb van megszegjük a szoros étrendjét.
De most egyedül voltam. Teljesen egyedül. És annak ellenére, hogy a falu, ahol megszálltunk, elég kicsi volt, a lány is lehetett akár egy kilométerre tőlem. Ő is messze lehetett és ez csak még jobban erősítette bennem a tudatot, hogy egyedül vagyok.
Vége a 2.fejezetnek
