▼Prológus▲

A pillanat

   Csillogni jó dolog. És én, minden egyes másodpercet ki akartam élvezni.
   Azt hittem, hogy ehhez elég lesz egy zenekar, egy-két innen-onnan összeszedett bandatag és természetesen a versírás, a művészet és a lazulás.
   Amióta megcsináltattam a tetkómat, azóta egész más lett az életem. Máshogy kezdtem öltözni, lemondtam a szandál plusz zokni párosításról, na meg arról, hogy a nyuszikkal foglalkozzak. Máshogy kezdtem viselkedni, az egyetlen dolog ami fontos lett számomra az a zene volt és a zeneszerzés. Kezdtem eltávolodni az emberektől és belecsöppentem a saját kis világomba, ami skorpió létemre eléggé szégyen. De már ez sem érdekelt. Semmi sem érdekelt.

   A mikrofont szorongattam. Nem, egyáltalán nem azért, mert ideges voltam, vagy lámpalázas, hanem azért, mert unatkoztam. Castiel még mindig a gitárját hangolta, Nataniel pedig a dobverőit forgatta, tehát pontosan azt csináltuk, amit minden fellépés előtt.
   -És akkor most jöjjön aaaaaa...
   A bemondó ki sem tudta mondani a bandanevünket, a közönség már is hatalmas sikításba kezdett, így elnyomva a felvezetőnket.
   Castiel és Nataniel rögtön megindultak, beálltak a helyükre, majd elkezdtek játszani. Megvártam amíg elérkezett az idő, hogy beszálljak, majd, mint mindig, mindent beleadva énekelni kezdtem, a tömeg pedig még hangosabban sikítani kezdett. Kisétáltam eléjük, mire még hangosabban sikítozni kezdtek.
   Végignéztem a tömegtengeren.
   Lehet, hogy nem volt olyan nagyszabású koncert, mint amilyenekre mostanság jártunk és a város sem volt valami lakott, mégis, ezek ellenére egész szép tömeg gyűlt össze.
   Már a harmadik dalt énekeltem, amikor éreztem, hogy ez más. Pedig tényleg csak egy normális koncertnek indult. Énekeltem, élveztem, majd távoztam... legalább is elméletben. Mert akkor megláttam őt, amint ott állt a közönség sorában és egy kis füzetbe jegyzetelt. Fehér, virág mintás póló volt rajta, a felső és alsó szegélyen csipkézve, kissé mély dekoltázzsal. Azt nem láttam, hogy csípő alatt mi volt rajta és ezt mélyen sajnáltam, de így is gyönyörű volt. Alig bírtam hinni a szememnek.
   Úgy éreztem, hogy szükségem van rá és fejben már el is döntöttem, hogy bármibe is fog kerülni; megszerzem magamnak...

Vége a Prológusnak